– Akkor kezdem.

– A magyarázatot?

– Igen. Azt nem kell elmesélnem, hogy ez a szöveg olyan, mint egy doktori fokozat átadásánál a laudáció. Rengeteg erős állítás van benne egy szegény emberről. – Itt a szájához kapott. Azt gondolhatta, hogy idegesít engem ez a szegénység téma. Inkább hidegen hagyott. Aki szegény akar lenni, hát legyen szegény. Kérdés számomra sohasem az volt, hogy valaki szegény-e vagy sem. Soha nem néztem le senkit azért, mert kevés pénzt csinált. Attól viszont mérges voltam, mikor ingyenélő lett valaki. Például egyszer a pápa lengyel származású segítője nagy marhaságot tett migránsok egy csoportjáért. A migránsok Rómában elfoglaltak egy házat és több mint egy évig ingyen használták az áramot. Aztán a villamosművek egy napon elzárta a fő mérőórát. Amikor ezt látta a lengyel pap, egyszerűen leverte a plombát az ház mérőórájáról és visszakapcsolta az áramot. Ezzel arra „nevelte” a migránsokat, hogy jár nekik ingyen az áram. Akkor az jutott eszembe, hogy az én munkásaimnak miért nem jár otthon ingyen az áram? Én rendesen fizettem minden dolgozómnak. Tényleg. De, hogy ingyenélésre buzdít egy pap? Ráadásul egy bíboros? De térjünk vissza az erős állításokhoz! Francesco folytatta, amit elkezdett.

– Akkor ezt az állítást fölolvasom. Újból. „… nem indokolatlan azt állítani, hogy (a Jelenések könyvében) a napkeletről felszálló és az élő Isten jelét viselő Angyal képe őt (Szent Ferencet) jelezte a Jegyes másik barátjának, János apostolnak és Evangelistának igaz jövendölésében.

A hatodik pecsét felnyitásakor ugyanis láttam

– mondja János a Jelenésekben –,

hogy egy másik Angyal száll fel napkeletről,

és az elő Isten jelét viseli.” – Itt Francesco becsukta a könyvet. – Vagyis azt állítja Bonaventura, hogy Szent Ferenc…

– Akkora ember volt, hogy még a Bibliába is bekerült. – Itt kénytelen voltam mosolyogni.

– Én ezt elfogadom ténynek. – Mondta vezetőm. Most láttam meg, hogyha indián nevet kellene adnom neki, akkor Gyermekarcú lenne a név.

– Arra gondolok, hogy mit keresek itt? Lehet, hogy holnap haza megyek – mondtam ki, ami éppen eszembe jutott.

– Miért?

– Vezet engem egy nálam kb. 30 évvel fiatalabb, és mint első dolgot azt akarja elhitetni velem, hogy Szent Ferenc benne van a Bibliában. Én nem ezért jöttem.

– Nem tudom, miért jött.

– Templomot akarok építeni és abban meghalni. Ennyi. És… És a takarítóm elhitette velem, hogy majd zarándoklaton az Isten megmutatja, hogy hová kell építenem.

– De ez nem lehetetlen! Szent Ferenc 3 kis templomot hozott rendbe. Aztán rájött, hogy nem ez a fő műve. – Itt megállt egy kicsit. Nagy levegőt vett. – Belegondolt? Ön a haláláért zarándokol? – kérdezte.

 Azt hittem fejbe vágom a könyvével. Ő meg azt hitte, hogy elkérem a könyvét. Felém nyújtotta. Mit volt, mit tenni átvettem. Visszafogtam a dühömet, de nem takartam be kereskedő mosollyal, ahogy a tárgyalásokon szoktam, amikor felbosszantanak. Francesco a földet nézte. Én meg erre elkezdtem nézni az én gyógyító felhőimet. Vajon meddig láthatok még felhőket? Akkor megszólaltam.

 (Július 20-án folytatjuk.)