– Igen – mondta és belekortyolt a kávéjába. Láttam rajta, hogy élvezi. De miért nem ad az alapkérdésemre választ?
– Értem, hogy jött egy hercegnő, de nem értem, hogy hogyan lehet egy családi vállalkozás bezuhanását csak úgy, félvállról venni?
– Hát ez elvi kérdés. Kialakult bennem egy hozzáállás a gazdagsághoz.
– Na, ne. Nem akarom megsérteni, de egy kelmeárus, hát nem egy gazdag ember.
– A környezetemben annak számítottam, de ez nem a lényeg. A lényeg…
– Mondja el a történetet. Hegel azt mondja: a lényeg a történet. – Láttam rajta, hogy zavarba jött. – Hát, akkor mondja az elméletét!
– A történetembe csak belegabalyodnék. Igaza lehet Hegelnek, de én azzal egészíteném ki, hogy a lényeg a belső történet. Egy bolt bezárása csak külső eseménysor. – Én is kortyoltam egyet a kávémból. Francesco előre dőlt. Megint egész közel volt hozzám. Aztán hátradőlt. Egy pillanatra becsukta a szemét, majd megszólalt.
– A gazdagság kényelem. A hozzá vezető út meg gyötrelem. Vagy a kereskedőnek, mert kockáztat, fizikailag megerőlteti magát, meg folyton trükkökön töri a fejét. Sok kereskedő nyerni akar a háború okozta hiányon. Mások le akarják nyomni a konkurenciát. Ez nem megy csak úgy.
– Könyörgöm! A piacon verseny van… Ez jó a vevőnek. Nem? – Ettől a kommunista dumától mindig mérges leszek. – Persze…
– Nem. Nem. – hadonászott a kezével. – Nem azt mondom, hogy nem kell verseny. Csak azoknak is gyötrelmes lehet, akiken a kereskedő keres.
– A kereskedelem nélkül nem lehetne eljuttatni a termékeket az emberekhez.
– Igen. Ez nagy igazság. Látja, ebbe is belegabalyodtam. Akkor hadd mondjam azt, hogy én átéltem a nyereséggel járó örömöt és átéltem, hogy ennél sokkal nagyobb örömök is vannak.
– De akkor krízis volt, hogy be kellett csukni a boltot.
– Jó. Mondjuk így talán a legőszintébb vagyok, ha azt mondom, hogy a családi boltot előbb elhagytam és csak utána kellett bezárni.
– Ja, hát ez így könnyű? Élt az apjából és undorodott az üzlettől.
– Mindent visszaadtam apámnak. Mindent.
– Jó, és miből élt?
(Június 29-én folytatjuk)
