– Nézze! Magamat sem értem. Magáról meg keveset tudok. Minden vallásos ismerősöm úgy viselkedik, mintha a pszichológusom lenne. – Itt elkezdtem áttenni a könyvet az egyik kezemből a másikba és folytattam volna, de a Gyermekarcú azt hitte, hogy befejeztem, hát így szólt: – Bocsánat. – Csak ennyit. Azt hittem magyarázkodni fog, tehát vártam. De semmi. Meg se rezzent. Így folytattam, de sokkal nyugodtabban. – Szóval, lehet, hogy ez tényleg kapuzárási pánik. De akkor miért nem ezzel kezdte: „Magának kapuzárási pánikja van, forduljon pszichológushoz!” Miért nem ezzel kezdte?
– Azért – válaszolta –, mert pozitív kiutat mutatott magának Isten.
– Nekem? Ő? Nekem csak eszembe jutott…
– Ezt tanultuk a hittanon. Isten úgy válaszol az imáinkra, hogy eszünkbe juttat valamit.
– Na, és akkor majd eszembe juttatja, hogy hová építsem a templomomat. Akkor is az az én gondolatom lesz. De… – és itt kezdtem belegabalyodni a saját okfejtésembe. – Szóval, ha nem lennék itt, akkor is „szólna” Isten.
– Kérem, ne adja föl. Zarándoklat közben nyitottabbá tud válni az ember. Könnyebben hall. Érti?
– Ugyan miért? Mert sétálás közben az agy kreatív része lép mozgásba. Ennyi. A görögök is tudták ezt.
– Én ezt nem tudtam, de van egy mást tudásom. Ha figyeli Szent Ferenc életét, akkor eltereli a nagy kérdésről a gondolatait. Akkor felszabadul és hopp, kipattan az új ötlet, avagy meghallja Isten következő szavát. – Ekkor visszanyújtottam neki a könyvet és megkérdeztem: – Szóval Szent Ferenc tényleg benne volt a Bibliában? Mit gondol erről? De őszintén!
– Én azt gondolom, hogy igen. Az apokalipszis, mint irodalmi műfaj nagyon nehezen megközelíthető. János nagy művész volt. Ebbe a műfajba is bele akarta vinni a szentet, azaz meg akarta ezt is szentelni. Azt pedig, hogy látott-e a jövőbe, nem tudhatjuk. De éppenséggel láthatott. Szent Ferencet biztos jó barátjának tekintette volna Jézus, ha Ferenc egy korban élt volna Jézussal. És érdekes János részéről, hogy ő, aki a legkedvesebb tanítvány, elfogadja és megjeleníti Szent Ferencet, mint másik legkedvesebb tanítványt.
– Ez nem kivételezés? Annyi szent közül épp ő?
– Jézusnak volt egy igazi emberi természete. Az emberek pedig van, akit közelebb, van akit távolabb éreznek maguktól. De az is igaz, hogy Isten mindenkit egy azon mértékben szeret: mértéktelenül.
Ez a mondat úgy ért, olyan váratlanul, hogy magam is elcsodálkoztam. Lehet, hogy ezt nevezik elcsöndesedésnek.
– A protestánsok szokták mondani a tévés nagy evangelizációkon, hogy „csendesedjünk el”.
– Hát, csendesedjünk!
(Július 24-én folytatjuk.)
