Huszonhét kilométer. Kevés erdő. Emelkedők és lejtők. 7 óra erős gyaloglás. Egy óra bámészkodás a Briscinai vár romjainál. A vár az 1984-es földrengéskor erősen megsérült. Egy fiatal építész csoport rendbe szeretné hozni. Olvastam vasárnap este az interneten, hogy az a tervük, hogy a helyreállított és a megmaradt részel élesen elkülönülő felületeket képezzenek.
Írtam már, hogy építész vagyok. Érdekelt a látvány. Így esett, hogy a vár közelében, a füvön telepedtünk le és ott kezdtünk beszélgetni. Elmagyaráztam Francescónak, hogy miért lenne jó, ha a régi és az új részek különbözőek lennének. Figyelt nagyon. Aztán ezt mondta.
– Magának hobbija az építészet. Szívesebben beszél róla, mint a vezetői feladatiról.
– Építész vagyok.
– Óhh! De nem…
– Nem… Most nem az építőiparban dolgozom. A webáruház üzletágban van komoly érdekeltségem.
– Tulajdonos és vezető.
– Igen. Miért érdekli?
– Alig mondott magáról valamit. Most az a feladatom, hogy beszéljek, ha már itt pihenünk, Szent Ferencről és jó lenne, ha tudnám, hogy kihez beszélek. Viszont, ha jobbnak érzi, hogy nem mond magáról semmit, úgy is jó. De akkor elég elméleti lesz a szövegem.
– Van családom, ezt húzzuk alá. Szeretem a felnőtt gyerekeimet. Ők talán… talán érezhetik, hogy kevesebbet foglalkoztam velük, mint kellett volna. De az életük nagy pillanataiban ott voltam.
– Mit nevez nagy pillanatnak?
– Tudtam mindig, hogy hívják az éppen aktuális nagy szerelmüket.
– Ők is családosak lettek?
– Na, ott még nem tartunk. Elköltöztek. Azóta… – azóta néha beszéltünk. Fájt ez nekem.
– Értem – mondta Francesco magától. Kicsit csöndben voltunk. Ő törte meg a csöndet.
– Akkor vegyük ma Bonaventura könyvének bevezetőjét! Mehet?
– Persze. – És Francesco fölolvasta a bevezetőt. Így tett aztán minden nap. Fölolvasott egy fejezetet. Én ezeket nem másolhatom ide. Tudom, nagy segítség lenne könyvem olvasóinak, de vannak szerzői meg kiadói jogok. Megígérem, hogy úgy fogom közreadni a beszélgetéseinket, hogy azok is érthessék, akik nem olvasták az adott részt. Persze, ez nem lesz nehéz, mivel Francesco a nagy (na, jó, nem olyan nagy) monológjaiban gyakran összefoglalta a részek tartalmát. Azt mondta, hogy hosszabb lélegzetű szövegeit vitaindítónak szánja. Ha leírta volna, amit mond, esszéknek neveznék az irodalmárok. Talán.
– Akkor kezdem.
(Július 15-én folytatjuk.)
