– Nagyon csapongtunk.
– Tehát Maga elfáradt.
– Minek tagadnám.
– És mi a terv, Zarándokvezetőm?
– Holnap reggel 8-kor találkozzunk a Basilica di San Francesco előtt.
– Városnézésre visz? – Kérdeztem és fölálltam az asztal mellé. Ő nem mozdult. Mintha csak a teste lett volna jelen. Aztán rám emelte a tekintetét.
– Látja, most fölnézek Magára.
– Nem is tud rólam semmit. Egy top menedzser vagyok, akinek van pénze templomot építeni.
– De kedves is van. – Ő is felállt. – Mit fog holnap reggelig csinálni?
– A szállodában van egy wellness központ. Úgy hogy megmasszíroztatom magam. Aztán eszem egy nagyot. Nézem a tévét. S ha jön az esti enyhület, sétálok egyet. Esetleg… – beharaptam a szám.
– Esetleg rajzolgatja a temploma terveit.
– Minek tagadnám.
– Akkor mondok egy zarándokvezetői tanácsot.
– No, hát eddig tartott, hogy fölnéz rám? Ki a főnök?
– Csak egy tanács. – Visszaült a helyére.
– Ha valamit megtanultam a startup világban, akkor az, hogy minden pancsernek van egy tanácsa. De azért csak mondja!
– Én a Maga helyében a templomot nem lerajzolnám, hanem ábrándoznék róla.
– Növeli a kreativitást.
– Növeli az elköteleződést is.
– Na, emiatt az „is” miatt. Emiatt megpróbálom.
Fizettem. Kimentünk a bejáraton és elválltak útjaink. Hogy mit csináltunk másnap, azt a következő fejezetben írom le.
(Július 7-én folytatjuk!)
