Harmadik fejezet
Másnap reggel, mire a bazilikához értem, már ott álldogált Francesco. Nem várakoztatott meg, s ez jól esett nekem. Aznap bejártuk Assisiben Szent Ferenc élete állomásainak nagy részét. Minden helyre templomot vagy kistemplomot építettek. Kísérőm nem sokat beszélt, de sokat megtudtam Szent Ferenc életéből. Annyit megértettem, hogy a rendje Szent Bonaventura könyvét tekintette sokáig az egyetlen hiteles életrajznak, de később más forrásokat is elfogadtak. Ezek előbb keletkeztek, mint Bonaventura könyve.
Hogy mit láttunk, bármelyik útikönyvből megtudható. Hogy mit hallottam, nem tudnám mind fölidézni, de hogy mit hallottam meg, hogy hol lett sok nekem a szenteskedésből, nos, azt nem felejtem el, amíg élek. Azt mondta ugyanis Francesco egyszer, hogy ilyen „jámbor” volt Ferenc.
– Világ életemben utáltam volna jámbornak lenni – horkantam föl.
– Akkor úgy mondom, hogy „elkötelezett keresztény”.
– Milyen az az elkötelezett keresztény – a kiváltságokat is utáltam.
– Ez egy hosszabb kifejtést érdemel. Üljünk le! Ott egy pad. Épp üres.
Elmentünk a padhoz. Kellemes árnyékos hely volt. Leültünk.
– Most prédikálni fog, kedves zarándokvezetőm?
– Nem. Inkább teológizálni – válaszolta, majd elkezdte mondani, amit annyiszor átgondolhatott már. – Bonaventura gondolataiból indulnék ki. Megvizsgáltam, hogy mit ért Bonaventura jámborságon. Ehhez segítséget kapunk egy lábjegyzetből. Ebből kiderül számunkra, hogy a jámborság nem azonos a hitbéli gyakorlatok pontos betartásával. A jegyzetíró még azt is elmondja, hogy Bonaventuránál a jámborság a Szentháromságot jellemző cselekvés. „Amennyiben (pedig) embert jellemez a pietas (jámborság), úgy az tiszteletteljes válasz Isten szeretetére és egyben utánzása is annak.”
A lábjegyzetet író, tehát, el akar oszlatni egy téves értelmezést és el szeretné érni, hogy jól értsük Szent Bonaventura jámborság-fogalmát. Különösen fontos ez a XXI. század katolikusai számára, mert a köznyelv a jámbort gyakran használja a mamlasz értelemben. Erre a helyzetre – tapasztalataim szerint – vagy úgy reagálnak a mai igehirdetők, hogy a jámbor szó helyett az „elkötelezett keresztény” kifejezést használják, vagy úgy, hogy ezt a fogalmat egyáltalán nem használják. Én azt gondolom azonban, hogy Bonaventura könyvének VIII. fejezetéből kitapintható, hogy kik is a jámbor emberek – legalább is bennem született egy meglátás erről. Hogy ezt megosszam Magával, meg kell ismételnem az első 5 szakasz által fölvetett kérdést. Miért a szegénységen át vezet út a jámborságig?
– Helyben vagyunk! – mondtam. Francesco két karjával hadonászott egyet a levegőbe, egyik alkarjával körözve a másik körül. – Ez a mozdulat…
– Tudom, hogy körbe-körbe ugyanazt járjuk. De szeretném, ha mégis most ezt végig mondhatnám. Isten nem nyomorúságot akar. Ha arra a kérdésre keressük a választ Jézusnál, hogy mi köze a szegénységnek az elkötelezettséghez, akkor akár le is csücsülhetünk egy hegy lábához. Ahhoz a hegyhez, amelyen állva Jézus elmondta programbeszédét. Mindannyian tudjuk, hogy a beszéd így kezdődött:
(Július 9-én folytatjuk.)
